You are here: Home > travel > Utolsó nap, hazaérkezés

Utolsó nap, hazaérkezés

Elindulás majd hazaérkezés -kalandosan

Ott hagytuk abba, hogy kimulatoztuk magunkat a lédibojokkal, és hajnal kettőkor lefeküdtünk. Kilenckor fel is keltünk, megreggeliztünk, majd bementünk a plaza mögötti piacra, hogy Eszti vehessen a tomyum leveshez hozzávalókat. Komolyan veszi a dolgot.

A piacon olyan büdös volt, hogy gyorsan beszereztük a megjegyezhetetlen nevű zöldséget, és leléptünk. Útközben vettünk kókuszt, le volt hűtve, tök jó volt. Beugrottunk a bosshoz az ingeimért, de még nem voltak ott, később kell visszamennem értük. Ekkor 11 óra volt, egyre jön értünk a taxi és megyünk a reptérre.

A program: 15:35 indulás Hongkongba, érkezési idő: 19:55. Hongkongban fel kell venni a csomagokat és újra becsekkolni, a gépünk 23:15-kor indul, tehát három óra húsz percünk lesz átszállni. Végre egyszer nem kell idegeskedni, meg aggódni, hogy elérjük e a gépet, meg, hogy B-terveket keressünk.

Phuketen gond nélkül becsekkoltunk, előtte befóliáztattuk a csomagokat, és vàrtunk a beszállásra. Aztán vártunk még, majd még egy picit, de a gépünk még meg sem érkezett. Nnnnna amikor több, mint egy órás késésben voltunk, akkor elkezdtem aggódni. Felhívtam a Türkish Airlines hongkongi irodáját, de attól csak még jobban felhúztam magam. A nő elmondta, hogy egyszerű a képlet, mert ha nem érünk oda a hongkongi checkin pulthoz egy órával az indulás előtt, akkor elveszítjük a jegyet, ugyanis ezen semmilyen módosítás nem eszközölhető. Na, ez kettőnknek kb. 300 ezer forint lenne, úgyhogy nagy a tét. El kell érni a gépet!! Ez eddig oké, de amikor az ember leütött bábu, és csak ül a gépen, mint egy hülye, percenként nézi az óráját és számolgat, mert mást nagyon nem tehet. Ugyanis két órás késéssel, de csak elindultunk nagy nehezen. A kapitány bemondta, hogy helyi idő szerint 21:30-kor érünk Hongkongba, ez nekünk annyit jelent, hogy 45 percünk van arra, hogy Hongkongban felvegyük a csomagjainkat, átessünk az emigráción, és odaérjünk a Türkish checkin pultjához. A gépen Eszti aludt, én nem.

Leszállás előtt egy órával odamentem a legidősebb sztyuihoz, felvázoltam neki a problémát, és nem is csalódtam. Úriember volt, ráadásul profi. Kérte, hogy írjam fel neki a csomagjaink azonosítóját, és a Türkishre szóló jegyünk kódját. Kiderült, hogy a gépen még két család igyekszik elérni ugyanezt az isztanbuli gépet, mint mi, tehát összesen kilencen vagyunk. Ekkor picit megkönnyebbültem, mert kilenc emberrel csak nem b@szkurálnak ki annyira, hogy végül nem érjük el a gépet. Tévedtem.

Az addig oké, hogy a hongkongi reptéren egy kék öltönyös nő várt minket, volt telefonja meg minden. Buszra szálltunk, mint a többiek, de az idő telt. Kérdeztem tőle, hogy felhívta-e már a törököket, hogy mi kilencen már itt vagyunk a reptéren, mindenképpen várjanak meg. A nő csak bámult rám hülyén, és azt mondta, hogy nem tudja felhívni őket, nagyon kell igyekezni. Ekkor kezdtem el meginogni a nőben. Aztán rámutatott egy kanyargózó sorra, hogy abba álljunk be, útlevélvizsgálat, és ő majd a túloldalon vár minket a poggyász-szalagoknál. A köztünk levő -skandinávnak kinéző, bocsánat, hogy ezt mondom, de birka- család be is állt a sorba, én meg mondtam Esztinek, hogy itt álldogálhatunk egy darabig, de akkor itt is éjszakázunk, nem lesz hazamenetel. A nő tehát eltűnt, én meg odamentem egy másik őrhöz aki a sort felügyelte, elmondtam neki a szitut, hogy mennyire sietünk, és érdekes módon a diplomáciai sávban soron kívül levizsgáltak minket. Valamelyikünk vadul elkezdett integetni a dánjainknak is, ők is csatlakoztak. Ezután rohantunk a bőröndökért, a nő ismét megjelent. Peti és Eszti csomagja kettő perc múlva  megérkezett! Rohanhatunk tovább! Kérdezem a nőt, hogy merre van a checkin, de az mondja, hogy várjuk meg a többi hét embert, menjünk együtt. Na, ekkor mondtam Esztinek, hogy nem várunk semmire, szerzett egy kocsit, és megkezdődött a kettőnk vad rohanása a hongkongi reptéren. Átdzsaltunk a vámvizsgálaton, futás közben kérdezgettük a hivatalosnak kinéző embereket, hogy hol a lift, ugyanis a Türkish a hetedik emelet D részében van. A liftnél egyből a sor elé vágtunk, mondtam nekik, hogy sietnünk kell, rendesek voltak az emberek.

És odaértünk! Becsekkoltunk. Szóltam két szót a többi hét ember érdekében, de mivel a nevüket sem tudtam, ezért csak annyit mondtak, higy 22:25-ig oda kell érniük, addig tudnak várni. Ekkor volt 22:10. Mi pedig rohantunk tovább, még hátra van az útlevélvizsgálat és a beszállókapu megkeresése. A hong kongi reptér elég kicsi, de 15 perc küzdelem után odaértünk. A beszállást még el sem kezdték…

A Starbucksban vettünk ezt-azt, és egy nagy levegőt. A gépen már nyugi volt, megnéztem két filmet, aludtam is. Eszti végig aludta szinte az egész utat, nem is vacsorázott.

Isztanbulban időben landoltunk, itt három óránk van, de nem kell a csomagokkal bajlódni. Most a buszon állunk, megyünk a géphez.

Közben hazaértünk, a transzferjárműben ülünk, minden oké!

Ennyi volt a nyaralásunk története, mindenkinek kívánom, hogy legyen ilyen élményekben része, mert az utunk összpontszáma tizes!!

Köszi a figyelmet. 🙂

VÉGE

Ui: Eszti még jön 1-2 írással, hogy mint szűz-ázsiázó hogyan látta a dolgokat.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

2 hozzászólás to “Utolsó nap, hazaérkezés”

  1. Lehota István szerint:

    Te tudod hogy miért adtál tízest de a sok reptéri kaland,késés,átstartolás,Zs ligás hajóút a repülő helyett,szerintem egy pont levonást megérdemelt volna.De mivel ti voltatok ott te tudod,biztos így van!
    Üdv újra itthon 🙂

  2. Anyu szerint:

    Hat az elethez szerencse is kell, …mi lett a tobbi 7 utassal?

Leave a Reply